Mi a Te sikered KPI mutatója?

Így definiáld újra a sikert!

A siker sokaknak státuszt, vagyont, tárgyakat és állandó pörgést jelent. Hajszolják az előléptetést, töltik a bankszámláikat, keresik a legújabb kütyüket, miközben egyik feladatból a másikba rohannak. Aztán egyszer csak megállnak és felmerül a kérdés: nem maradtam le valamiről? Miért nem érzem magam igazán boldognak, sikeresnek? Ezen a ponton – vagy jóval korábban – érdemes lebontani a klasszikus siker fogalmát és újragondolni a saját definíciónk mentén.

Ha kívülről ránk erőltetett sikerdefiníciókat hajszolunk, annak komoly ára lehet. A folyamatos „több” utáni vágy – több pénz, több elismerés, több eredmény – könnyen vezet stresszhez, szorongáshoz, sőt akár imposztorszindrómához is, amikor úgy érezzük, bármit is érünk el, sosem lesz elég. Kipipálhatunk mindent: remek állás, gyönyörű otthon, díjak és elismerések – mégis érezhetünk belül ürességet, mert elveszítettük a kapcsolatot a saját szenvedélyünkkel és értékeinkkel.

Mit jelent a siker?

„Ebben a világban a legnagyobb siker az, hogy ha el tudunk szakadni a sablonoktól, attól, hogy a társadalom szemében mi a menő, és tudunk befelé figyelni. Egyébként az is érdekes, hogy a társadalom nagyon pozitívan reagál ezekre a szabad emberekre: érzik, hogy nincs fogás rajtuk, nem a megszokott módon akarnak versenybe szállni, hanem versenyen kívüliként indulnak, és pont ettől válnak sikeressé” – nyilatkozta dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus egy interjúban és ezek a sorok maximálisan rezonáltak velem.

Dr. Almási Kitti egy másik cikkben elmondta, veszélyesnek tartja, ha az anyagiak, elismertség, hatalom hármashoz viszonyítjuk saját sikereinket. Bár mindhárom mérhető, egyáltalán nem biztos, hogy örömünket leljük ezek hajszolásában. Nincs két ugyanolyan sikerdefiníció, sokkal fontosabb a független, önazonos, személyre szabott életvitel. „Volt olyan páciensem, aki felsővezetői pozícióját cserélte paradicsomtermesztésre és békés, nyugodt családi életre” – hozta példaként a klinikai szakpszichológus és úgy gondolom, lassan mindannyian látunk ilyen és hasonló történeteket a saját környezetünkben, vagy épp a tükörből mosolyog vissza ránk…

Miért fontos a saját értékrendünk alapján meghatározni a célokat?

Ha kizárólag a hagyományos sikerkritériumokat hajszoljuk, könnyen kiégés, stressz és mély elégedetlenség lehet a vége. Ezzel szemben, ha a sikert a saját alapértékeinkkel hangoljuk össze, sokkal nagyobb beteljesülést és jóllétet élhetünk meg a mindennapokban. A siker újradefiniálása persze tudatosságot kíván: önismeretre, szándékos célkitűzésekre és rendszeres önreflexióra van szükség. Mert a valódi siker nem mások elismeréséről szól – hanem arról, hogy olyan életet élünk, amely számunkra valóban értelmet nyer.

Hogyan definiáld újra a sikert?

A Psychology Today cikke segít abban, hogy lépésről lépésre hogyan találjunk rá a személyes sikerfogalmunkra. Ezt gyűjtöttem most csokorba:

Először is, gondold át, most mit jelent számodra a siker! Mielőtt újradefiniálnád, fontos tisztában lenni a jelenlegi szemléleteddel. Ítélkezés vagy szégyenkezés nélkül szánj időt arra, hogy őszintén végiggondold: neked mit jelent a siker? Benne van a pénz? Az, hogy mások mit gondolnak rólad? Hány követőd van a közösségi médiában? Nincsenek jó vagy rossz válaszok – a lényeg, hogy tisztán láss.

Tisztázd a saját értékrendedet! Gondold végig, mi tölt el valódi örömmel! Mikor veszíted el az időérzékedet? Miben leled a legnagyobb örömödet? Ha arra gondolsz, mi a legfontosabb számodra, mi jut eszedbe először? Milyen szempontok alapján hozol meg jelentős döntéseket az életedben? Ezek a kérdések segítenek abban, hogy rátalálj a saját alapértékeidre.

Alakíts ki egy új siker-keretrendszert! Ha már tudod, mi igazán fontos számodra, nézd meg, milyen lépések visznek ebbe az irányba! Milyen változásokat kell beépítened a mindennapjaidba, hogy összhangban cselekedj az értékeiddel? Mire van szükség ahhoz, hogy a prioritásaid és szokásaid tükrözzék, ami számodra lényeges? Ha például a kapcsolatok kiemelten fontosak neked, gondold át, hogyan tudod tudatosan előtérbe helyezni őket!

Tűzz ki célokat az új sikermodell szerint! Nézd meg, mit szeretnél elérni az életed különböző területein! Hogyan néz ki a siker a munkádban, a családi életedben, a baráti kapcsolataidban, az egészséged vagy a személyes fejlődésed terén? Ha kizárod a külvilág zaját, és csak a saját vágyaidra figyelsz, milyen célok illenek legjobban ahhoz az élethez, amit valójában szeretnél élni?

Keress támogató közösséget! Vedd körül magad olyan emberekkel, akik támogatnak abban, hogy a saját utadat járd – még ha ők mást is gondolnak a sikerről! Találj olyan társakat, akik inspirálnak, motiválnak, és akik maguk is a saját verziójuk szerint építik a sikert! És ne feledd: az ő útjuk nem kell, hogy egyezzen a tiéddel!

Siker = pénz?

A siker egyenlő a pénzzel? Sokáig magától értetődő válasz volt erre az, hogy igen. Főleg vállalkozóként vagy vezetőként, hiszen a mérhető eredmények – a forgalom, a profit, a növekedési mutatók – szinte ordítanak, mint a legfontosabb sikerkritériumok.

De vajon tényleg csak ez a siker? A válasz egyre inkább az, hogy nem. A valódi kérdés ugyanis az: boldoggá tesz-e az az út, amin járunk? Mert bár a pénz nyilvánvalóan szükséges eszköz a biztonságos és szabad élethez, nem maga a cél. Inkább kulcs ahhoz az élethez, amit szívből választunk magunknak.

Érdemes tehát elvenni az egyenlőségjelet a pénz = siker képletből, és újragondolni a saját definíciónkat. Hiszen mi értelme a növekedésnek, ha közben elveszítjük önmagunkat? A legjobb, ha a pénzt nem kizárólagos mérceként kezeljük, hanem mint az örömteli, tartalmas élet egyik támogató elemét. Így a siker nem pusztán gazdasági eredmény, hanem a belső elégedettség, a saját tempónk és értékeink mentén felépített élet szinonimája lesz.

Természetesen, ehhez hozzá kell tenni, hogy ha valaki munkanélküliséggel küzd, az romboló hatással lehet a jóllétére. Ez nem csak helyi jelenség: világszerte igaz, hogy azok, akik dolgoznak, jóval magasabbra értékelik az életminőségüket, mint a munkanélküliek. Ráadásul a munkanélküliek nagyjából 30%-kal több negatív érzelmet élnek át a mindennapjaikban, mint azok, akiknek van munkájuk.

A Harvard Business Review cikke azt írja, a munka fontossága messze túlmutat a havi fizetésen. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy a nem anyagi tényezők – mint a társadalmi státusz, az emberi kapcsolatok, a napi rutin vagy épp a célok megléte – legalább annyira kulcsszerepet játszanak abban, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben.

MidLife váltás

Klasszikusan a midlife az az időszak, amikor rádöbbenünk: a pénznél jóval többet szeretnénk keresni – értelmet az életünknek! Ez az az életszakasz (40-50-es korosztály, bár az életkori határok egészen elmosódtak), amikor szíven üthet minket a céltalanság-érzés. Ahogy a korábbi cikkemben írtam: stoptáblaként csapódunk az élet értelmével kapcsolatos kérdéseknek.

Itt van-e a helyem? Jól választottam-e a hivatásomat? Képes vagyok-e váltani, akár munkahelyet, akár szakmát? Valóban „9 to 5” munkát akarok végezni, elégedettebb lennék saját vállalkozással (vagy fordítva)? Boldogabb lennék-e az életemmel, a kapcsolataimmal, saját magammal egy másik országban? Vagy akár helyfüggetlenül, beutazva a nagyvilágot?

Az életközépválságra lehetőségként is tekinthetünk, nem hiába emlegetem nap nap után váltásként ezt a válságot… A siker esszenciája szerintem éppen abban rejlik, hogy ki merjük mondani saját magunknak, hogy változtatni szeretnénk és nem maradunk benne olyan helyzetekben, amelyek újra és újra (vagy konstans) sikertelenség-érzéssel húznak mélyebbre.

Mert a valódi siker talán éppen abban rejlik, ha van bátorságunk újraértelmezni, mit jelent számunkra a beteljesedés – ahelyett, hogy görcsösen kapaszkodnánk a régi sémákba. Nem feltétlenül nagy, drámai lépések kellenek, sokszor elég egy finom irányváltás, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Hogy ne csupán sodródjunk a hétköznapokkal, hanem aktívan alakítsuk az életünket úgy, hogy az valóban tükrözze a vágyainkat és értékeinket.

Újradefiniált siker – a kiégés ellenszere?

Az újradefiniált siker valójában nem más, mint egy hatékony védőpajzs a kiégés ellen. Hiszen, ahogy a kiégésről szóló cikkemben írtam: a kiégés nem egyik napról a másikra érkezik, hanem lassan, szinte alattomosan kúszik be a mindennapjainkba, míg végül elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal és a belső motivációnkkal.

Ha azonban újragondoljuk, mit jelent számunkra a siker, és a külső elvárások helyett a belső elégedettségre helyezzük a hangsúlyt, máris kevésbé leszünk kiszolgáltatva ennek a láthatatlan fenyegetésnek. A siker így nem a végkimerülésig hajszolt célok sorozatává válik, hanem egy személyes, értékeken alapuló iránytűvé, amely segít fenntartani a lelkesedést és az egyensúlyt a mindennapokban.

Ez a szemléletváltás nem csupán megóv a kiégéstől – valójában új életet lehel a mindennapokba. Olyan tudatos tempót diktál, amelyben van tér a megállásra, az újratervezésre, és arra is, hogy újra rácsodálkozzunk arra, miért is kezdtük el valójában. Így a siker nem cél, hanem egy fenntartható, élhető folyamat lesz – a saját utunk mentén, nem mások elvárásai szerint.

Küldetésorientált vezetéssel az igazi sikerélményért

A személyes perspektíva után lássuk, milyen kérdéseket érdemes mérlegelnünk, ha vezetőként a csapatunk és a szervezet eredményességéről, sikereiről gondolkodunk. A Forbes egyik cikke három alappillért mutat be:

1. Mi a szervezet valódi küldetése a profitszerzésen túl?

A küldetésorientált vezetés ott kezdődik, hogy kristálytisztán látjuk: miért is létezik a vállalatunk azon kívül, hogy nyereséget termeljen. Tegyük fel magunknak a kérdést: inspirálja a küldetésünk a csapatunkat? Megszólítja a vásárlóinkat? Valódi választ ad a társadalmi vagy környezeti kihívásokra?

Tipp: Vezetőtársaiddal közösen fogalmazzátok meg (vagy frissítsétek fel) a szervezet valódi célját! Legyen hiteles, valós cselekvésre sarkalló, és képes arra, hogy hosszú távon is lelkesedést és valódi hatást generáljon!

2. Hogyan válik a küldetés a mindennapok részévé?

A vállalati küldetés nem puszta szlogen, hanem élő gyakorlat, amely átszövi a stratégiát, a döntéseket és a mindennapi működést. Érdemes megvizsgálni: céljaink tényleg összhangban vannak a küldetésünkkel? Mérhető eredményekben is megmutatkoznak? A belső szabályaink, folyamatos fejlesztéseink pozitív élményt nyújtanak a kollégáinknak, vásárlóinknak, közösségeinknek?

Tipp: Találjatok egy területet, ahol a vállalati működés még jobban tükrözheti a küldetéseteket (például a munkavállalói jóllét fejlesztésében, a vásárlói élmény gazdagításában, vagy a fenntarthatóság erősítésében), és indítsatok el egy konkrét, kézzelfogható programot a változás érdekében!

3. Hogyan épül a bizalom? Átláthatósággal, és ami még fontosabb: valódi tettekkel?

Az emberek egyre inkább elvárják, hogy a vállalkozások látható, hiteles módon tegyenek a céljaikért. A napi döntéseink következetesen tükrözik a cég által vallott értékeket? Kommunikáljuk nyíltan, hol tartunk a vállalt társadalmi vagy környezeti céljaink megvalósításában!

Tipp: Vezessetek be rendszeres, őszinte tájékoztatást arról, hogyan haladnak a küldetésorientált kezdeményezések! Legyenek ezek negyedéves jelentések, különböző beszámolók – a fő, hogy folyamatosan erősítsétek a bizalmat és az elszámoltathatóságot!

Ha ezeket a kérdéseket őszintén átgondoljuk, és eltökélt lépéseket teszünk, akkor nemcsak a vállalkozásunk értékei válnak élővé, de a csapatunk elköteleződését is megerősítjük, és hosszú távon is fenntartható sikert érhetünk el. Ne várjunk a tökéletes pillanatra – kezdjük el most, akár egy apró lépéssel!

Ahogy az említett Forbes-cikk is írja, egy jól meghatározott küldetés univerzálisan rezonál: összeköti a munkatársakat és a vásárlókat/ügyfeleket olyan, valóban jelentőségteljes eredményekkel, amelyek túlmutatnak a puszta pénzügyi hasznon. Mint egy megbízható iránytű, a szervezeti cél nemcsak a mindennapi működést segít irányba tenni, de gazdagabb ügyfélélményt teremt, és erős, jól megkülönböztethető márkát épít – olyat, amely képes hűséget, innovációt és hosszú távú sikert kiváltani.

Nem arról van szó, hogy le kellene mondani a profitról, hanem arról, hogy új nézőpontból tekintsünk rá: a nyereség természetes hozadéknak is tekinthető, ha hitelesen cselekszünk és valódi értéket teremtünk – akár személyes, akár társadalmi vagy környezeti szinten.

Azok a vezetők, akik ezt a szemléletet magukévá teszik, pontosan értik: a küldetés nem valami kőbe vésett, mozdíthatatlan állítás. Inkább egy élő, folyamatosan fejlődő irányelv, amely együtt változik a szervezettel – igazodva az emberek igényeihez és a világ folyamatos kihívásaihoz.

Ez a dinamikus megközelítés teszi lehetővé, hogy a vezetők szüntelenül újrahangolják a stratégiájukat a küldetésükhöz és az értékeikhez mérten, így erősítve a szervezet alkalmazkodóképességét és növekedési potenciálját.

Ha megszólított a cikk tartalma, itt tudsz jelentkezni egyáni coaching folyamatra.

https://ekkereszter.hu/?fluent-booking=calendar&host=ekker-eszter&event=20-perc
Megosztás
Megosztás

INGYENES

Csatlakozz zártkörű digitális útkereső csoportunkhoz

Várlak szeretettel zártkörű csoportunkban, ahol együtt építjük a sikert és inspiráljuk egymást!