Kezdjük nyugaton….

Az egyik mai élményem a Náray kiállítás Budapesten, melyet egy kedves barátnőmmel tekintettünk meg eme szeles hűvös vasárnapon. Azért a nyugat címszó, mert egyrészt az alkotó művész Náray Tamás, már évek óta egy Barcelona melletti kisvárosban él, másrészt pedig amit az eseményen tapasztaltunk az maga volt a (hanyatló?) nyugat. És kérem visszatért a hitem ebbe az országba és a benne élő állampolgár társaimba. Úgy hatottak ránk a láttak és tapasztaltak, mint egy falat kenyér:

Udvarisan sorbanálló, ápolt, nyílt tekintetű és MOSOLYGÓS emberek! Mindannyian érdeklődnek a kultúra iránt. Nem a kanapét és a Netflixet választották, nem is Facebook fotelforradalmárkodást, hanem részt vettek egy olyan komplex szín és érzékkavalkádban inkább, amelyet nem tudunk elégszer megköszönni az alkotónak.

A fantasztikus festményeken túl, egy fantasztikus performansz volt az egész esemény. Pont a megfelelő zenével, pont jól beállított fényekkel, gyönyörű összefoglaló albumokkal, udvarias segítőkkel és rengeteg látogatóval. Szépen felöltözve, az alkalmat és saját magukat megtisztelve ezáltal.

És erre értem, hogy van még remény, bármilyen mély most a nihil érzet sokunkban.

Szerencsére nem éltem meg a saját életemben valódi háborút – és remélem nem is fogok –  olyat, ami most sajnos nagyon közel van hozzánk. Ami viszont most itthon a lelkekben zajlik, az egy ugyanolyan romboló erejű hadviselés, ami ellen mindannyian akik elmentünk ma és az elmúlt napokban, a jelenlétünkkel demonstráltunk.  

Számos pedagógus és 18 év alatti volt jelen az ingyenes lehetőség által, és számos nyugdíjas korú látogató a nekik szóló kedvezménynek  köszönhetően, amelyet lehetővé tettek a szervezők.  Nem akarom túltolni a dicshimnuszt, de egyszerre volt ez szívfacsaró és felemelően megható. Mert kérem, lehet ezt így is… támogatva, edukálva építeni. Esküszöm nem értem miért nem jobb ez mindenkinek….persze de, értem.

Azonban ez számomra megerősítés és remény: van még itthon értékrend és teremteni vágyás. Reméljük marad is valamennyi. Sajnos a Művész Úr nem itthoni keretek közt találta meg a kiteljesedést, viszont hoz belőle haza jócskán, amiből érdemes inspirálódnunk.

Konklúziók számomra:

No.1: Aki alázattal dolgozik és alkot, annak van helye a világban, és lehet etikusan egzisztenciát építeni.

No. 2. Az adok  – kapuk egyensúly, az a sokat emlegetett balance! Mennyire felemelő érzés lehet elérhetővé tenni a művészetet azoknak, akik másképp nem tudták volna megtenni. Nekem mindig a Bátor Táboros önkénteskedésem élményei jutnak eszembe…soha annyi szeretetet nem kaptam még vissza 10 napnyi munkááért mint akkor, azóta is számtalanszor eszembe jut, mikor nagyon nekikeserednék.

No3. Üzlet: aki profin és odaadással dolgozik a területen, amit képvisel, azt értékelik. Lehet, hogy nem pont akkor mikor számít rá, de egyszer biztosan.  Karma is a bitch….;)

Eddig a tanmese 1. rész  – érdemes értéket adni.

És most jöhet a Kelet….

A kiállítás után elmentünk ebédelni a turistaövezet egyik felkapott japán éttermébe. Parádés finom volt az étel, mutatok is néhány fotót, de most nem ez a lényeg.

Feltűnően szellős volt, az eddig mindig zsúfolt hely, és bizony a kabátot is fel kellett venni beltéren is. Egyre inkább a bőrünkün lehet érezni az energia és gazdasági válság egyértelmű jeleit. Kevesebb vendég, annak is a 80%a turista, lecsavart fűtés, kevés magyar hang.  Az utcában pedig épp egy tüntetés zajlott…érzékletes kettőség.

A tanmese itt az alternatív valóságokban van: mindenkit érint, nincs kivétel. A még szerencsére üzemelő éttermek (és egyben munkahelyek), a már ritkuló vendégasztalok, az V. kerület fancy egységeiben is didergő, bár egyérteélműen jómódú és (még) a “régi” életüket élő vendégek. És az utcán zajló elkeseredettség ambivalenciája. Kevésbé volt őszinte a mosolyunk, annak ellenére, hogy egyértelműen hálásak voltunk azért, hogy az hely vendégei közt lehetünk.

Konklúzió No.4: mindenki küzd az elemekkel, és a maga eszközeivel.

• Az étterem üzemeltetője, ki tudja hány ember munkaadója.

• Az alkotó művész, aki erején felül is elhozza a lélekemelő alkotásait a hazájába.

• A pedagógus és diák, akinek mosoly volt ma az arcán, hogy valami különlegeset kapott.

• A két barátnő és vállalkozónő (mi), aki boldogan és hálásan, de kicsit félve tekintett végig a ma délután eseményein.

Vajon hova tartunk mi itt a Kárpát – medence közepén? Vajon Nyugatra, vagy Keletre?

Ma egy kicsit filozófikusra sikerült az írásom, ez futott most ki belőlem. Remélem elgondolkodtattalak és inspiráltalak Téged is, hogy holnap bizony érdemes a saját álmaidért tenni tovább a dolgodat és minél aktívabbnak lenni, hogy lépéselőnyben légy!

Gyárts önazonos tartalmakat a megfelelő felületekre, a megfelelő módon, a megfelelő technikákkal.  És ami a legfontosabb, mindig őszintén és teljes szívből – sokkal könnyebb lesz úgy!

Ha pedig szükséged van támogatásra az úton, fordulj hozzám bizalommal. Megtaláljuk a számodra megfelelő platformot, kommunikációt, vállalkozási utat: foglalj egy időpontot konzultációra, és megbeszéljük 😊

Szép vasárnapot!