Milánó – Como, rendhagyó útikalauz: tömegközlekedéssel, fenntartható(bb)an
Régen írtam nektek “pusztán” utazós blog cikket, ráadásul még régebben Spanyolországon túlról.
Úton a schwechati reptér felé eszméltem rá, hogy ugyan elég sokat utazom, de majd 4 éve nem voltam spanyol nyelvterületen kívül. Azért írom így, mert Spanyolországot írni önmagában ferdítés lenne. Tavaly januárban jártam Mexikóban, viszont az is valamennyire spanyol(os) kultúra. Visszafelé pedig megálltam Lisszabonban, de az meg tulajdonképpen egy elnyújtott stop over, szóval nem is számít külön utazásnak….
Milyen megengedő vagyok magammal utazások terén…-) bárcsak a maximalizmusból tudnék engedni ilyen könnyen! Eggyel kevésbé hajtanám valószínűleg túl magam.
De ez az írás most nem munkáról, pláne nem online marketingről, sem hatékony vállalkozás vezetésről fog szólni, hanem az én nagy szerelemről: az utazásról – az igazi, turisztikai célú, felfedezős, nagybetűs utazás élményről.
Annak is a tömegközlekedős, fenntartható(bb) verziójáról és némi arisztokratikus olasz életérzésről a comoi tó partjáról.
Kezdjük ott, hogy minden évben el szoktunk utazni egyszer – kétszer pár napra anyukámmal, olyan igazi anya-lánya napokra.
Olyankor csak lődörgök, kávézunk, eszünk – iszunk és figyeljük a különböző embereket, igyekszünk beleolvadni a helyi kultúrába, élvezzük az életet.
A tavalyi év kimaradt, előtte pedig épp az egyik költözködésem kellős közepén volt velem kint Tenerifén, úgyhogy az idén már mindketten nagyon vágytunk egy kis laza dolce vitara.
Hát a semmittevés kevésbé sikerült, viszont 5 nap alatt megjártuk Milánót és a comói tavat, a létező szinte összes közlekedési eszközzel, értsd: taxi, repülő, metro, elektromos busz, vonat, hajó, “hév”. Kb ebben a sorrendben.
Elég gyakorlott utazó vagyok, de az olasz tömegközlekedés azért rejt magában kihívásokat, ráadásul május 1. Olaszországban is ünnep, így mindenki IS Como-ba igyekszik ezen a hétvégén. Hát hova máshova?
A vonaton tülekedés közepette fogant meg bennem a gondolat, hogy írok nektek a blogomra egy kis MiIano- Como útikalauzt, néhány hasznos linkkel, ami jól jöhet másnak is, aki erre felé kirándul.
Gyakori úticél, hisz Milánó könnyen elérhető nagyváros, divat és luxus van minden mennyiségben, és gyönyörű a dóm. Sok mást ugyan nem tud a város, viszont az előbb felsoroltakat kiszámíthatóan hozza. Egy kellemes napot, hétvégét mindenképp megér. És hát azok az üzletek…
A reptérről (Malpensa) vonat hoz be a főpályaudvarra, ami egy ritkán emlegetett, viszont grandiózus épület, megéri nemcsak közlekedési csomópontként tekinteni rá. Az épület lenyűgöző, a színes, nyüzsgő és hömpölygő tömeg pedig szintén megér egy kis szemlélődést miközben megissza az ember az első welcome kávéját olasz földön.
Én imádom az ilyen városi kávézós pillanatokat, ilyenkor lehet beleérezni igazán egy-egy hely lelkébe, és megérkezni a pillanatba.
Szóval repcsi, vonat pipa, jöhetett a séta a szálláshoz a milánói “mordorban” a pályaudvar közvetlen közelében, ahol a legtöbb középkategóriás szállás található, így sokan húzkodják a bőröndöket errefelé. A mi szállásunk egy tüchtig kis airbnb, ami ugyan nem a Ritz Carlton, viszont a belorusz host hölgy kedvessége és segítőkészsége feledteti a környező utcák kopottságát. Nyugodtan be lehet vállalni, semmivel nem rosszabb mint a VII. ker. Budapesten. Tulajdonképpen egy szippantás a multikulti Milánóba, aztán jöhet is a Dóm tér. What else…? Bár ezt Como-nál kellene inkább irnom:)
Séta vissza a pályaudvarhoz, metróállomás megkeres – ez alapvetően sima ügy, automatákból lehet venni a vonaljegyeket – előtte érdemes a metró hálózatot feltérképezni, attól függően hova akarunk eljutni. Alapvetően azonban a dóm tértől mindenhova elér az egyszeri turista akár gyalog is. Mi is ezt tettük.
Milánó maga a divat és a luxus. Az “Arany négyszög” utcái (Via Montenapoleone, Via Sant’Andrea, Via Monzani, Via della Spiga) által határolt terület a város divat mekkája. Az utcákon sétáló emberek olyanok, mintha csak egy kifutón lennének.
Érdekes látni a különleges darabokat, de többnyire hordhatatlanok a mezei hétköznapokban és méregdrágák.
Keresztbe kasul bejártuk a várost és megnéztük a fő nevezetességeket, aperitivoztunk a csatornák mentén,megkóstoluk a helyi speckó ossobuchot (valami leírhatatlanul isteni…lásd. lenti kép), aztán másnap újra a nyakunkba vettük a tömegközlekedést újra és Como felé vettük az irányt.
Milánóhoz nagyon közel van a como-i tó (40 min), mégis átszállással lehet csak eljutni kötött pályán. Az átszállás maga egyáltalán nem kihívás, nem így a milánói pályaudvar! A jegyet még csakcsak meg tudod venni az automaták egyikéből – én a Google útvonaltervezőjét szoktam használni, ott látom a földrajzi irányokat – aztán a helyiségnevek alapján kikövetkeztetem, melyik automatából tudok jegyet venni. A probléma azonban itt kezdődik – jegy a kézben, azonban se vágányszám, se helyiségnév, se vonatszám mire vettem jegyet, csak a településnév ameddig vettem, ami nyilván nem a végállomás ami ki van írva.
Na szóval…nem volt egyszerű, de találtunk 1, azaz egy darab élő személyt, az egész pályaudvaron – kb heathrow vasútállomásban – aki elmondta mire vettünk jegyet,és így meglett a vonat. Aztán az átszállás már sima liba, ugyan iszonyú tömegnyomorban, de megérkeztünk Comóba.
Hát nem gondoltam volna hogy egy alpesi tó meg tud lepni, de itt valami olyan különleges hangulat uralkodik, hogy azonnal elvarászolódik lelassul az ember. Kisimul a lélek a nagyvárosi forgatag után.
Arisztokratikus burzsoá hangulat, patyolattiszta utcák, isteni kávézók, bárok, éttermek. Minden nagyon elegáns és mégis végtelenül nyugodt és laza.
Jó itt lenni…könnyen bele is simulunk.
Viszont ha tó, akkor hajózni kell 🙂 és persze szeretnénk látni más városkát is a tó körül. Kígyózó sorok a kikötőnél és brutális tömeg a jegyárusoknál. DE! Miért állnánk sorba, ha lehet venni online is jegyet!
Mindenkinek ajánlom az alábbi linket, ha erre jár – lényegesen gyorsabb, és a hajóra feljutás is pikk-pakk így.
Másnap át is hajóztunk Bellagioba – a tó mintha egy norvég fjord lenne – csoda különleges. Teljesen levett a lábamról a hangulat, egy kósza pillanatban még el is játszottam a gondolattal, hogy milyen lenne itt élni kicsit…aztán eleredt az eső -)))) marad Spanyolország, az én lelkem mediterrán.
Hajózás, macskaköves utcákon séta, tóparti pálmafák, alpesi táj, aperol, homemade pasta, mi kell még az igazi dolce vitához. Csodás volt. Aztán irány vissza a hajóval Como-ba.
Pro tipp: soha NE válasz a lassú hajót. Mert tényleg rohadt lassú…minden fűzfánál kiköt, így egy laza 2,5 órát hullámoztunk Como felé az ömlő esőben több száz turista társunkkal közösen melegedve a kabinban. Helyett kint a hajótesten, mert inkább az eső, mint az áporodott az emberszag és zárt térben hullámzás -)))
Como-ba érve célba vettünk egy szimpatikus aperitivos helyet, és koccintottunk a sikeres túrára, és irány haza, busszal..
Kis megjegyzés az olasz buszokról: hétvégén nemcsak a menetrend változik, hanem az egyes buszok megállója is. Hajrá – hajrá!
Másnap sajnos lejárt a mandátumunk, indulni kellett hazafele, szóval jött a busz – hév – repcsi challenge. Jelentem sikeresen abszolváltuk. És mosolyogva emlékszünk a szuper fenntartható és kalandos városlátogatásunkra. Tényleg egy élmény volt.
Sokaknak az autó jelenti a szabadságot…nekem, ha utazok, épp az ellenkezője. Akkor érzem magam a legszabadebbnak, ha csak a hátizsákommal a hátamon annyi a dolgom, hogy eljussak A-ból B-be és közben megtaláljam a legjobb gasztros helyeket.
Hát így (is) utazom én….Remélem kedvet csináltam egy kis olasz kiránduláshoz.
Menjetek, bárhova, jó lesz! 🙂
Folyt köv. Spanyolország – Franciaország – Dánia – így sorban.